liturgikus lelkiség: a katolikus Egyház →lelkisége. - Fő vonása a közösségi jelleg. Eszerint kétféle értelemben beszélünk ~ről: 1. adott (pléb., szerz-i, búcsús) közösség lelkisége, melyet befolyásol a közösség földr., kulturális stb. adottsága; 2. az egyén lelkiségének lit-ból született vonásai. A ~ az Egyh. liturgiájából született, arra állandóan visszahat és abból folyamatosan gyarapszik. - A ~ a keresztény beavatás szentségeivel (keresztség, bérmálás) kezdődik, és az Egyh. minden istentiszteleti cselekményében megvalósul, de éltető központja az Eucharisztiában való tevékeny, tudatos és gyümölcsöző részvétel (SC 6, 14). Kifelé az élet tanúságtételeiben mutatkozik meg. - 2. Fő tulajdonságai: a) szentháromságos: a Szentháromság minden szentség és liturgia forrása és célja, ezért a ~ Krisztus által a Szentlélekben az Atyára irányul; b) egyházi, mert a lit. annak az Egyh-nak a hivatalos cselekménye, melyben maga Krisztus van jelen; c) közösségalkotó, mert a liturgia az Egyh-nak mint közösségnek a cselekménye, s egyben az egyén aktív részvételére épül; d) egyszerre van szubjektív és objektív karaktere, mert a liturgia a Krisztus-misztérium valóságára épül, de az egyén bensőjében valósul meg; e) szimbolikus, azaz szent jelekhez kötődik; f) szóbeli, mert Isten igéje folyamatosan táplálja (igeliturgia, zsolozsma); g) egyetemes jellegű, mert az egész embert, testét és lelkét áthatja; h) eszkatologikus, mert a liturgia az Egyh. zarándokútján Krisztus eljövendő országának is jele. - 3. A II. vat. zsin. (1962-65) a lit-t minden egyh. cselekmény forrásának és csúcspontjának (szívének) jelentette ki. A zsin. utáni megújulásban a lit. a ker. élet isk-ja lett, mindenki számára a ker. tökéletességre való törekvés közös alapja. Ezért a ~ nemcsak egy a lehetséges lelkiségek közül, hanem az Egyh. lelkisége. **

Schütz 1993:240.